Japán kalligráfia - 仁虎書道

2021. augusztus 28., szombat

Szombat esti beszélgetések 4. – Szamszára, az élet körforgása

(Összefoglaló jegyzet a negyedik Szombat esti beszélgetésekhez, amelynek gondolatébresztője a Szamszára című indiai-német-francia-olasz film volt.)

„Hogyan óvhatunk meg egy vízcseppet a kiszáradástól?”

A buddhizmus alaptanítása, hogy minden múlandó, összetett, önmagában nem létező, végső lényeg (lélek) nélkül való. Éppen ezen tény, vagyis a dolgok és önmagunk múlandósága okozza a szenvedéseinket. Buddha azt tanítja, hogy habár a szenvedés (vagy inkább fogalmazzunk úgy a szanszkrit szó finomabb fordításaként, hogy kellemetlen, rossz közérzet, kínos érzés) létezik, azonban a szenvedésnek van oka, és a szenvedéstől meg tudunk szabadulni. Ez a Négy Nemes Igazság tanítása.

A szenvedéstől való megszabadulás lehet a buddhista gyakorlás. A Szamszára című film kapcsán felmerülhet azonban bennünk a jogos kérdés, hogy a gyakorlás milyen formája a leginkább célravezető. A kolostori- és a világi élet egyaránt járható út lehet.

„Ha a Tanok iránti gondolataid olyan elsöprő erővel bírnának,
mint az irántam mutatott szereteted, akkor a megvilágosodást köztünk is megtaláltad volna, ebben a világban.”

A film véleményt formál a kérdésben, amikor a kiugrott szerzetes, Tashi felesége, Pema...... TOVÁBB

2021. augusztus 19., csütörtök

Szombat esti beszélgetések 3. – A tudat

(Összefoglaló jegyzet a harmadik Szombat esti beszélgetésekhez,
amely a tudattal, mint buddhista fogalommal foglalkozott, témaindítója Ingrid Sjöstrand verse volt.)

Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok

Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
– Csak álom volt –
mondja anya.

Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

(in.: Britt G. Hallqvist – Ingrid Sjöstrand – Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja, Kortárs svéd gyermekversek)

A tudatunk gyakran gúnyt űz velünk. A rémségek legtöbbször nem is kívül vannak, hanem belül. Azonban, ahogy a versben is olvashatjuk, egyáltalán nem segít, ha a szörnyűség belül van és nem kívül.

A tudatunk úgy működik, hogy a dolgokat (ti. eseményeket, személyeket, helyzeteket, de még tárgyakat is) olyannak látjuk, amilyen előképzeteket táplálunk irántuk. Ez igaz abban az esetben is, ha nem tudatos elképzelések, érzelmek, gondolatok tartanak minket hatalmukban. A dolgok nem jók, nem rosszak, nem kellemesek és nem kellemetlenek. A dolgok olyanok, amilyenek. Mi érzékeljük, értelmezzük őket a jó-rossz, kellemes-kellemetlen duális felosztás alapján. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint amikor utólag egy kellemetlen eseményről már úgy érezzük, hogy szerencsés a megtörténte. Ez alapján elmondhatjuk, hogy egy esemény csak visszafelé nézve értelmezhető szerencsésnek vagy szerencsétlennek, az adott pillanatban, amikor megtörténik nincsen sem pozitív, sem pedig negatív előjele.

A tudatunk az elképzeléseink alapján érzékel és értelmez mindent. Mindezt úgy illusztrálhatjuk, hogy amit a megvilágosodásról képzelünk éppen, hogy megakadályoz minket a megvilágosodásban, mert nem tudunk kapcsolatba kerülni a valódi megvilágosodással, csak azzal, amit elképzelünk róla. Sajnálatos módon határoz meg minket a gondolkodásunk és a tudatunk teremtette világ, amit aztán a hibásan értelmezet tapasztalataink alapján újrateremtünk ismét olyannak, ahogy azt megszoktuk. Belekerülünk egy körforgásba, beletaszítjuk saját magunkat a létforgatagba.

A zen tanításokban – talán még inkább erőteljesebben, mint ahogy azt általában a buddhista tanítások esetében érzékeljük – az egyik központi elem a tudattal való foglalatoskodás, a tudat működésének megfigyelése. Éppen ezért nem meglepő, ha a „harag” és az „elengedés” témáját követően éppen a „tudat” kérdése az, amiről érdemes – ha röviden is – szót ejtenünk, hiszen mindezen érzelmek éppen a tudatunkban születnek meg. Életünk folyamán minden esetben a tudatunk pillanatnyi állapota határozza meg gondolatainkat, beszédünket, cselekedeteinket. Így aztán olyan fogalmakkal találkozunk a zen – és gyakran más buddhista iskolák esetében is – tanításaiban, mint a „tiszta tudat”, a „gondolatoktól való mentesség”, vagy a „nem-tudat”. Gyakran hallani és olvasni lehet, hogy a zazen (zen ülőmeditáció elnevezése) célja ezek elérése, valamint a kenshō (見性) vagy satori (悟り) megvalósítása, tehát a megvilágosodás állapotának beteljesítése.

A „tiszta tudat” nem úgy tiszta, hogy üres. Gondolatok...

TOVÁBB

2021. március 14., vasárnap

Szombat esti beszélgetések 2. – Az elengedésről

(Összefoglaló jegyzet a második Szombat esti beszélgetésekhez, amely az elengedés kérdéskörét vizsgálta.) Gondolatok a Fehér felhők között című dokumentumfilm kapcsán (Edward A. Burger: Amongst White Clouds).

Életünk egyik alapvető és meghatározó ténye az, hogy időről-időre különféle ragaszkodások alakulnak ki bennünk, s ezek tárgyai igen sokfélék lehetnek. Ragaszkodhatunk megszokott cselekvésekhez, emlékekhez, helyzetekhez, kapcsolatokhoz, tárgyakhoz, gondolatokhoz, emberekhez, rengeteg mindenhez. Deshimaru zen mester megfogalmazása szerint: „a ragaszkodás a még meg nem nyilvánult karmáról árulkodik”. A három gyökérokban, mely a nem-tudás, a harag és a vágy, lelünk rá a szenvedésnek erre a forrására. „Amikor a bölcsesség megnyilvánul, nem teszel különbséget öröm és szenvedés között. Az öröm és a szenvedés ugyanaz” – tanítja a film elején az egyik elvonultan élő szerzetes. Örömünket leljük ragaszkodásunk tárgyában, azonban elvesztése szenvedést okoz. Egy és ugyanaz. Gyakran azt is észrevehetjük, hogy ragaszkodásaink „előjele” nem csak pozitv, hanem ugyanilyen erővel megnyilvánulva negatív is lehet. Képtelenek vagyunk elengedni fájdalmas gondolatokat, csalódásokat, bizonyos események, emberi cselekedetek felett érzett megbántottságot, nehezen tudunk feldolgozni bennünket ért lelki megrázkódtatásokat, de ugyanígy megrekedhetünk például romboló kapcsolatokban is.

Gyakorlásunk folyamán végső célunk az lesz, hogy képessé váljunk arra, hogy a jó és rossz dolgokhoz való ragaszkodásunkat egyaránt el tudjuk engedni. Jelen beszélgetésünk során – kiindulópontként – a negatív töltetű ragaszkodásokkal és azok elengedésével foglalkoztunk.

Mint ahogyan a fentebbi felsorolásból is kitűnik, a ragaszkodás, és ezzel együtt az elengedés kérdése nem kizárólag kézzelfogható dolgokhoz kötődik, sőt legtöbb esetben a problémát a megfoghatatlan, szubtilis, bennünket félelemmel, fájdalommal, szorongással eltöltő gondolataink okozzák (érdemes itt megjegyezni, hogy valójában a gondolatok önmagukban sem nem fájdalmasak, sem nem félelmetesek, hanem csak a hozzájuk kapcsolódó érzések lehetnek azok). Megoldatlan érzelmeink, gondolataink nem oszlanak el füstfelhőként a levegőben, hanem csak szunnyadnak a tudatunk mélyén, majd időről időre – gyakran félelemmel társulva – feltörnek onnan. Egyetlen érzés pedig akár gondolatok százait is létrehozhatja néhány pillanat leforgása alatt.

„Tízezer dolog mind ebben a lélegzetben.
Megragadni az ürességet. Nincs mit mondani.”

TOVÁBB

2021. február 8., hétfő

Szombat esti beszélgetések 1. – Amit a harag tanít

(Összefoglaló jegyzet a Szombat esti beszélgetések haragról szóló részéhez.)

A Paradicsom kapui
Egy Nobushige nevű katona érkezett Hakuinhoz, a híres zen mesterhez.
– Valóban létezik Paradicsom és Pokol? – kérdezte a katona.
– Ki vagy te? – érdeklődött Hakuin.
– Szamuráj vagyok.
– Te? Szamuráj? – csodálkozott Hakuin. – Miféle uralkodó fogadna fel téged? Olyan a képed, mint egy koldusé!
Nobushige szörnyen feldühödött és a kardja után nyúlt. Hakuin ezt látva tovább folytatta:
– Nocsak, még kardod is van? Talán még ahhoz sem elég éles, hogy levágd vele a fejemet!
Ahogy Nobushige előrántotta a kardját, Hakuin megjegyezte:
– Íme, itt nyílnak a Pokol kapui.
E szavakra a szamuráj, megértvén a mester tanítását, visszadugta a kardját hüvelyébe és meghajolt.
– Íme, itt nyílnak a Paradicsom kapui.

A Pokol és a Paradicsom kapui egyként a mindennapi életünkben keresendők, tanítja nekünk több mint 300 év távlatából Hakuin zen mester.

Buddha tanításai szerint az élet nem kielégítő és szenvedéssel teli. Szenvedéseink a három méregben (triviṣa), a tudatlanságban (moha), a vágyban (raga) és a haragban (dvesha) gyökereznek. Ez a három gyökérok a tudatot elhomályosító mentális tényezők, az ún. kleśa-k közül való. Láthatjuk tehát, hogy a harag alapvető helyet foglal el, mint a szenvedéseink egyik fő oka. A fent idézett történetben Nobushige haragra gerjed, és ezzel azonnal fel is tárul számára a Pokol kapuja. Egyetlen apró szó, tett, egy pillanat elegendő ahhoz, hogy haragra gerjedjünk, és ez a harag egyaránt árt nekünk is és a környezetünknek is.

Vizsgáljuk meg alaposabban, hogy vajon mi hozza létre ezt a haragot. A történetben talán Hakuin volt az okozója? Beláthatjuk azt, hogy nem. A harag Nobushigében kelt fel, ő maga hozta létre, senki más. A harag valójában semmiféle külső okkal nem magyarázható, még ha azzal az illúzióval áltatjuk is magunkat, hogy rajtunk kívül álló tényezők haragítanak meg bennünket. Valójában a haragot az ébreszti fel bennünk, hogy veszélyben érezzük magunkat, vagyis a „kis én” veszélyben érzi a biztonságát, a kényelmét, saját sebezhető önmagát, és meg akarja mindezt védeni. A harag magvai gyakran a félelem mélységes táptalajában bújnak meg. Így amikor felkél a harag, az mindig fontos útmutatást ad számunkra arra nézve, hogy megvizsgáljuk, mit is gondolunk saját magunkról, a világról, és arról, hogy mit hiszünk, hogyan is kellene annak működnie. A harag legtöbb esetben egy szokás, a múltban gyökerező rutin, egy bizonyos körülmények megjelenésekor automatikusan feltörő reakció, ami egyetlen pillanat alatt is robbanáshoz vezethet.

TOVÁBB