2010. december 21., kedd

A kana írás

A cikk címe az is lehetne, hogy a hiragana írás, mert most nem fogunk foglalkozni a katakanákkal. Azt egy későbbi időpontban nézzük át. Viszont a hiraganákkal való írás fontos része a japán kalligráfiának és egy kicsit másfajta írásmód is, mint amit a kanjik esetében megszokunk, ezért ideje, hogy elővegyük és megnézzük, hogyan is működik mindez. Folytatás

2010. december 10., péntek

A maido hónap-kanjija (december)

Egy újabb év telt el, így éppen alkalmas az időpont, hogy egy olyan kanjit nézzünk meg, amely éppen ehhez kapcsolódik: vagyis a toshi (tosi), az év (年) kanjiját.
Folytatás

2010. november 19., péntek

Kalligráfia leckék az interneten

Előző alkalommal jó pár lehetőséget megnéztünk, hogyan is keressünk mintákat gyakorláshoz, vagy egy-egy kalligráfia elkészítéséhez. Most kimondottan azt nézzük meg, hogy hol találhatunk konkrét leckéket az interneten, és kicsit még bővítjük az előző írás témáját is.

Folytatás itt: Kalligráfia leckék az interneten

2010. november 5., péntek

A maido hónap-kanjija (november) shin (心)

Ebben a hónapban ismét egy olyan írásjegyet nézünk meg, amely több értelmet is rejt magában. Ez az írásjegy a kokoro illetőleg shin (心), vagyis szív vagy tudat, elme.
Folytatás itt: A maido hónap-kanjija (november) shin (心)

2010. október 16., szombat

Hogyan keressünk kalligráfia-mintákat?

Nem mindig van arra lehetőségünk, hogy mestertől tanuljunk, azonban ez nem gátolhat meg bennünket abban, hogy gyakoroljunk és gyakoroljunk… A gyakorlás ugyanis az egyetlen útja annak, hogy valódi magasságokba emelkedhessünk a kalligráfiában.
Mintákat többféleképpen kereshetünk és találhatunk az interneten. Természetesen a legegyszerűbb módja, ha rákeresünk  a leírandó kanjikra valamilyen kereső oldalon. Azonban, ha nincsen konkrét elképzelésünk, akkor kissé nehezített a dolog. Ilyen esetekre kiváló  blogok, mintaoldalak szolgáltathatnak ötleteket!
Folytatás itt: http://japan.kalligrafiaklub.hu/node/169

2010. október 10., vasárnap

A maido hónap-kanjija (október) kū (空)

A maido hónap-kanjija (október) (KLIKK IDE!)
Még utoljára térjünk vissza a zen buddhizmus kalligráfiáihoz, és nézzük meg a (空) kanjiját. Ez a kanji önmagában, és a sora (szora) olvasattal eget jelent. Azonban – és nem csak a zen buddhizmusban – más jelentéseket is hordoz. Emellett pedig csodálatos leírás módjai vannak, amely oknál fogva elnyerhette a maido hónap-kanjija címet is.

Modern kalligráfusok

Már a cím is sejteti, hogy egy olyan témát veszünk most elő, amelyben a teljesség igénye nélkül megnézünk kalligráfusokat és munkáikat. Természetesen a válogatás szubjektív, néhol már-már véletlenszerű lesz, hiszen Japánban – sőt Japánon kívül a világban is – számtalan ember foglalkozik ezzel a művészettel. A számosság mégse zavarjon meg minket, nézzünk be egy-egy művész „alkotótermébe”, és lessük meg, hogyan is csinálják ők. (Modern kalligráfusok (KLIKK IDE!)

2010. szeptember 14., kedd

Tovább mondtam... és az útirány Japán

Végre sikerült annyi időt kiszakítsak az életemből, hogy a már elkészült és lefotózott kalligráfiákat feltöltsem ide is. Ígérgettem már egy ideje, és igen-igen örülök, hogy végre be is válthattam az ígéretemet. Terveim szerint még további 5-10 alkotással szolgálok az érdeklődőknek, rendszeres látogatóimnak, csak szűkös időmbe nem tudom, hogy mi fog beleférni...
Tovább mondtam... és az útirány Japán (KLIKK ide)

Megvásárolható kalligráfiák

Megvásárolható kalligráfiák (KLIKK ide)

Több mint 30 kalligráfiával valamint tusképpel bővült a webshop tartalma. Nem csak a vásárlás lehetősége miatt, de a különféle megjelenítések, papírok, keretezések miatt is talán érdekes lehet mindenki számára...