(Összefoglaló jegyzet a Szombat esti beszélgetések haragról szóló részéhez.)
A Paradicsom kapui
Egy Nobushige nevű katona érkezett Hakuinhoz, a híres zen mesterhez.
– Valóban létezik Paradicsom és Pokol? – kérdezte a katona.
– Ki vagy te? – érdeklődött Hakuin.
– Szamuráj vagyok.
– Te? Szamuráj? – csodálkozott Hakuin. – Miféle uralkodó fogadna fel téged? Olyan a képed, mint egy koldusé!
Nobushige szörnyen feldühödött és a kardja után nyúlt. Hakuin ezt látva tovább folytatta:
– Nocsak, még kardod is van? Talán még ahhoz sem elég éles, hogy levágd vele a fejemet!
Ahogy Nobushige előrántotta a kardját, Hakuin megjegyezte:
– Íme, itt nyílnak a Pokol kapui.
E szavakra a szamuráj, megértvén a mester tanítását, visszadugta a kardját hüvelyébe és meghajolt.
– Íme, itt nyílnak a Paradicsom kapui.
A Pokol és a Paradicsom kapui egyként a mindennapi életünkben keresendők, tanítja nekünk több mint 300 év távlatából Hakuin zen mester.
Buddha tanításai szerint az élet nem kielégítő és szenvedéssel teli. Szenvedéseink a három méregben (triviṣa), a tudatlanságban (moha), a vágyban (raga) és a haragban (dvesha) gyökereznek. Ez a három gyökérok a tudatot elhomályosító mentális tényezők, az ún. kleśa-k közül való. Láthatjuk tehát, hogy a harag alapvető helyet foglal el, mint a szenvedéseink egyik fő oka. A fent idézett történetben Nobushige haragra gerjed, és ezzel azonnal fel is tárul számára a Pokol kapuja. Egyetlen apró szó, tett, egy pillanat elegendő ahhoz, hogy haragra gerjedjünk, és ez a harag egyaránt árt nekünk is és a környezetünknek is.
Vizsgáljuk meg alaposabban, hogy vajon mi hozza létre ezt a haragot. A történetben talán Hakuin volt az okozója? Beláthatjuk azt, hogy nem. A harag Nobushigében kelt fel, ő maga hozta létre, senki más. A harag valójában semmiféle külső okkal nem magyarázható, még ha azzal az illúzióval áltatjuk is magunkat, hogy rajtunk kívül álló tényezők haragítanak meg bennünket. Valójában a haragot az ébreszti fel bennünk, hogy veszélyben érezzük magunkat, vagyis a „kis én” veszélyben érzi a biztonságát, a kényelmét, saját sebezhető önmagát, és meg akarja mindezt védeni. A harag magvai gyakran a félelem mélységes táptalajában bújnak meg. Így amikor felkél a harag, az mindig fontos útmutatást ad számunkra arra nézve, hogy megvizsgáljuk, mit is gondolunk saját magunkról, a világról, és arról, hogy mit hiszünk, hogyan is kellene annak működnie. A harag legtöbb esetben egy szokás, a múltban gyökerező rutin, egy bizonyos körülmények megjelenésekor automatikusan feltörő reakció, ami egyetlen pillanat alatt is robbanáshoz vezethet.