(Összefoglaló jegyzet a második Szombat esti beszélgetésekhez, amely az elengedés kérdéskörét vizsgálta.) Gondolatok a Fehér felhők között című dokumentumfilm kapcsán (Edward A. Burger: Amongst White Clouds).
Életünk egyik alapvető és meghatározó ténye az, hogy időről-időre különféle ragaszkodások alakulnak ki bennünk, s ezek tárgyai igen sokfélék lehetnek. Ragaszkodhatunk megszokott cselekvésekhez, emlékekhez, helyzetekhez, kapcsolatokhoz, tárgyakhoz, gondolatokhoz, emberekhez, rengeteg mindenhez. Deshimaru zen mester megfogalmazása szerint: „a ragaszkodás a még meg nem nyilvánult karmáról árulkodik”. A három gyökérokban, mely a nem-tudás, a harag és a vágy, lelünk rá a szenvedésnek erre a forrására. „Amikor a bölcsesség megnyilvánul, nem teszel különbséget öröm és szenvedés között. Az öröm és a szenvedés ugyanaz” – tanítja a film elején az egyik elvonultan élő szerzetes. Örömünket leljük ragaszkodásunk tárgyában, azonban elvesztése szenvedést okoz. Egy és ugyanaz. Gyakran azt is észrevehetjük, hogy ragaszkodásaink „előjele” nem csak pozitv, hanem ugyanilyen erővel megnyilvánulva negatív is lehet. Képtelenek vagyunk elengedni fájdalmas gondolatokat, csalódásokat, bizonyos események, emberi cselekedetek felett érzett megbántottságot, nehezen tudunk feldolgozni bennünket ért lelki megrázkódtatásokat, de ugyanígy megrekedhetünk például romboló kapcsolatokban is.
Gyakorlásunk folyamán végső célunk az lesz, hogy képessé váljunk arra, hogy a jó és rossz dolgokhoz való ragaszkodásunkat egyaránt el tudjuk engedni. Jelen beszélgetésünk során – kiindulópontként – a negatív töltetű ragaszkodásokkal és azok elengedésével foglalkoztunk.
Mint ahogyan a fentebbi felsorolásból is kitűnik, a ragaszkodás, és ezzel együtt az elengedés kérdése nem kizárólag kézzelfogható dolgokhoz kötődik, sőt legtöbb esetben a problémát a megfoghatatlan, szubtilis, bennünket félelemmel, fájdalommal, szorongással eltöltő gondolataink okozzák (érdemes itt megjegyezni, hogy valójában a gondolatok önmagukban sem nem fájdalmasak, sem nem félelmetesek, hanem csak a hozzájuk kapcsolódó érzések lehetnek azok). Megoldatlan érzelmeink, gondolataink nem oszlanak el füstfelhőként a levegőben, hanem csak szunnyadnak a tudatunk mélyén, majd időről időre – gyakran félelemmel társulva – feltörnek onnan. Egyetlen érzés pedig akár gondolatok százait is létrehozhatja néhány pillanat leforgása alatt.
„Tízezer dolog mind ebben a lélegzetben.
Megragadni az ürességet. Nincs mit mondani.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése