(Összefoglaló jegyzet a harmadik Szombat esti beszélgetésekhez,
amely a tudattal, mint buddhista fogalommal foglalkozott, témaindítója Ingrid Sjöstrand verse volt.)
Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok
Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
– Csak álom volt –
mondja anya.
Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.
(in.: Britt G. Hallqvist – Ingrid Sjöstrand – Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja, Kortárs svéd gyermekversek)
A tudatunk gyakran gúnyt űz velünk. A rémségek legtöbbször nem is kívül vannak, hanem belül. Azonban, ahogy a versben is olvashatjuk, egyáltalán nem segít, ha a szörnyűség belül van és nem kívül.
A tudatunk úgy működik, hogy a dolgokat (ti. eseményeket, személyeket, helyzeteket, de még tárgyakat is) olyannak látjuk, amilyen előképzeteket táplálunk irántuk. Ez igaz abban az esetben is, ha nem tudatos elképzelések, érzelmek, gondolatok tartanak minket hatalmukban. A dolgok nem jók, nem rosszak, nem kellemesek és nem kellemetlenek. A dolgok olyanok, amilyenek. Mi érzékeljük, értelmezzük őket a jó-rossz, kellemes-kellemetlen duális felosztás alapján. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint amikor utólag egy kellemetlen eseményről már úgy érezzük, hogy szerencsés a megtörténte. Ez alapján elmondhatjuk, hogy egy esemény csak visszafelé nézve értelmezhető szerencsésnek vagy szerencsétlennek, az adott pillanatban, amikor megtörténik nincsen sem pozitív, sem pedig negatív előjele.
A tudatunk az elképzeléseink alapján érzékel és értelmez mindent. Mindezt úgy illusztrálhatjuk, hogy amit a megvilágosodásról képzelünk éppen, hogy megakadályoz minket a megvilágosodásban, mert nem tudunk kapcsolatba kerülni a valódi megvilágosodással, csak azzal, amit elképzelünk róla. Sajnálatos módon határoz meg minket a gondolkodásunk és a tudatunk teremtette világ, amit aztán a hibásan értelmezet tapasztalataink alapján újrateremtünk ismét olyannak, ahogy azt megszoktuk. Belekerülünk egy körforgásba, beletaszítjuk saját magunkat a létforgatagba.
A zen tanításokban – talán még inkább erőteljesebben, mint ahogy azt általában a buddhista tanítások esetében érzékeljük – az egyik központi elem a tudattal való foglalatoskodás, a tudat működésének megfigyelése. Éppen ezért nem meglepő, ha a „harag” és az „elengedés” témáját követően éppen a „tudat” kérdése az, amiről érdemes – ha röviden is – szót ejtenünk, hiszen mindezen érzelmek éppen a tudatunkban születnek meg. Életünk folyamán minden esetben a tudatunk pillanatnyi állapota határozza meg gondolatainkat, beszédünket, cselekedeteinket. Így aztán olyan fogalmakkal találkozunk a zen – és gyakran más buddhista iskolák esetében is – tanításaiban, mint a „tiszta tudat”, a „gondolatoktól való mentesség”, vagy a „nem-tudat”. Gyakran hallani és olvasni lehet, hogy a zazen (zen ülőmeditáció elnevezése) célja ezek elérése, valamint a kenshō (見性) vagy satori (悟り) megvalósítása, tehát a megvilágosodás állapotának beteljesítése.
A „tiszta tudat” nem úgy tiszta, hogy üres. Gondolatok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése